1. fejezet

Szégyen a futás

Hetek voltak még hátra a teliholdig, az égen finoman ívelt, fehér sarló fénylett csak. Nem volt még itt a bujkálás ideje. Még nem változott át. Nem gyötörte még gyors szőrnövés, csillapíthatatlan éhség, ingerültség és hangulatingadozás, Clawdeen Wolf mégis a sötét szurdokba menekült, mert féltette az életét.

– Lassítsatok már! – kiáltott az öt sportos srácra, akik úgy néztek ki, mintha egy J. Crew-katalógus oldalairól ugrottak volna le éppen, és most védelmező, rombusz alakzatban, köré fejlődve rohantak a fák között. Sáros bakancsuk elszántan dobogott az avarral borított talajon, és nem telt el perc anélkül, hogy valamelyikük hangzatos esküt ne tett volna, hogy megvédi Clawdeent, akár az élete árán is. Ez akár még aranyos is lett volna, szinte romantikus is, ha a fiúk a Nagy Ő versenyzői lettek volna, és nem a bátyjai. Így azonban csak rém idegesítő volt. – Kikészít a lábam! – mordult két lihegés között.

Howldon, becenevén Don, a három ikertestvér közül harmincnyolc másodperccel a legidősebb, hátranézett, narancssárga és barna szeme a lány hegyes orrú, aranyszínű bokacsizmájára villant.

– A helyében én is kikészítenélek, ha belepasszíroznál egy ilyen izébe. – Visszafordult az előttük bokrosodó, sűrű bozót felé. – Úgy néz ki, mintha a cipész csak egy lábujjnak csinált volna helyet benne.

Howie, a középső iker felkuncogott. Ha Howleen, vagyis Leena, a legfiatalabb iker ott lett volna, biztosan rákontrázott volna Don sértő beszólására, neki azonban abban a pillanatban biztosan nem néhány vízhólyag volt a legnagyobb gondja. A gonosz lánytestvért egy őrmester, hajnali ötórai ébresztők és önuralmi tréningek sora gyötörte egy problémás fiatalok számára fenntartott nevelőtáborban. Clawdeen már attól megkönnyebbült, hogy az elítélt testvére egyéves büntetésére gondolt.

– Ezeket nem cipész csinálta! – fortyant fel indulatosan Clawdeen. – Ez L. A. M. B. dizájn!

– Akkor jó, mert cipőnek nagyon béna lenne! – jegyezte meg a lány háta mögött Clawnor. Ő azért kapta a Nino becenevet, mert sokszor elég szeles volt, mint az El Nino.

A farkastestvérek mind felnevettek.

Te bakancsban vagy, miért futsz mégis ilyen bénán – akart visszavágni Clawdeen, de nem tette, mert pontosan tudta az okát. Éles farkashallása minden halk szisszenést és káromkodást meghallott, amit Nino megeresztett, amikor az arcába csapódott egy-egy ág.

Õ volt a legfiatalabb közülük, tizenhárom éves, és egyre szőrösebb. Vastag, bozontos szemöldöke és fekete hajtincsei a szemébe lógtak, akár a hínár. Egy-két hullámcsat vagy néhány hajápolási termék könnyen megoldotta volna a problémát, de Nino hallani sem akart ilyesmiről. Egészen eddig arra várt, hogy felnőtt szőrzete legyen, néhány karcolás nem kergethette vissza a kopaszságba.

– Aú! – nyöszörgött. A cipő sebesre horzsolta a lábát, kénytelen volt sprintből rohanásra lassítani. Vajon a vérkönnyen kijön a bőrből? A válaszról fogalma sem volt. Bárcsak ott lett volna Drakulaura, azaz Lala, ő biztosan tudná! De egyik barát nője sem volt a környéken, épp ez volt a gond. Legalábbis az egyik a sok közül.

– Gyerünk, Clawdeen! – Rocks elkapta a csuklóját, és húzni kezdte. A levelek és a hosszú árnyékok sötét masszává homályosultak. – Már majdnem ott vagyunk.

– Ez tiszta hülyeség! – Clawdeen bicegve futott, felemelve bíborszínű, nyakpántos ruhájának szélét. – Azt sem tudjuk, üldöz-e egyáltalán valaki, és…

– A hülyeség az, hogy valaki olyan cipőben akar futni, amit nem lábra, hanem patára terveztek.

A fiúk már vonyítottak a nevetéstől. Valószínűleg Clawdeen is elkacagta volna magát, ha a lába nem lüktetett volna úgy, akár a techno. Így azonban Rocks megjegyzése legalább jó ürügy volt arra, hogy megálljon. Gyilkos pillantást vetett a srácra.

A Clawdeennél fiatalabb fiú – rendes nevén Howlminton – beceneve azt jelentette: kövek. A megjegyzéseiről kapta, amelyekbe általában körülbelül annyi értelem szorult, mint egy szikladarabba. De amennyire gyenge volt fejben, annyira erős lábban: hihetetlen, ötvenöt kilométer per órás világrekord sebességgel volt képes száguldani. A suli futócsapatának sztárja volt, ezért ahhoz, hogy ne legyen semmi gondja a suliban, elég volt, ha mindenből kettest kapott. Így lett a család leggyorsabb tagja egyben a leglassabb is.

– Tovább! – vakkantott Howie, és a többiek rákapcsoltak.

A többi RAD, azaz Rendkívüli Alkatú és Deviáns (nem szeretik, ha szörnyeknek nevezik őket) nem kicsit cikizte őket a keresztnevük miatt, de a lelkük mélyén ők is ugyanígy éreztek. Komolyan, hogy képzelték ezt a szüleik?! Mintha az összes normi gyereket Normannak, Normának, Normandynak vagy Normeniának hívták volna! Mégis miért kellett a Wolf család minden gyerekének Clawval vagy Howllal kezdődő nevet adniuk? Csak mert az azt jelenti, hogy karom és üvöltés?! Éppen elég macera volt egy lánynak, hogy szőrös a nyaka! A szüleik megpróbálhatták volna legalább egy kicsit elviselhetőbbé tenni az életét!

Rocks rácsapott Clawdeen fenekére.

– Igyekezz, patás!

A lány felmordult, és sántikálva továbbfutott, magában pedig némán átkozta ezt a napot, ami nagyon nem úgy végződött, mint kellett volna.

Átkozott légy, október tizennegyedike, csütörtök! Mától fogva számomra az év csak háromszázhatvannégy napból áll!

Mindennek másként kellett volna lennie, a terv tökéletes volt! Suli és egy alapos szőrtelenítő gyantakezelés után, La lával és Lagoona Blue-val együtt bepattantak egy limuzinba, és az oregoni homokdűnékre vitették volna magukat. Itt találkoztak volna Cleóval és a Teen Vogue kiegészítőkért felelős szerkesztőjével. Egy csapat fodrász és sminkes modellekké varázsolta volna őket, majd Lala irányításával a stylistok felcicomázták volna őket a Cleo nagynénjének sírkamrájából kiásott ékszerekkel. Ezután teveháton pózoltak volna a híres fényképész, Kolin Van Verbeentengarden kamerája előtt, az újság kairói divatszabászattal foglalkozó kiadásához. Végül koccintottak volna a divatszakmában rájuk váró karrierre, belekortyoltak volna a pezsgőbe (más nevén modellüdcsi) és visszakocsikáztak volna a limóval Salembe. A másnapot azzal töltötték volna, hogy az iskolatársaikat a fotózásról szóló érdekes és irigylésre méltó történetekkel szórakoztatják, néhány hónap múlva pedig egzotikus szépségük minden újságárusnál elérhetővé vált volna, csillogó papíron, a Condé Nast kiadásában.

De ők hárman még csak el sem jutottak a homokdűnék re. Nem csinosították őket fodrászok, és nem kortyoltak modellüdcsit. És nem is nyomtatják a képeiket csillogó papírra.

Gyűlöllek, október tizennegyedike!

Az úton, a limó lapos képernyős tévéjén Lala, Lagoona és ő éppen a TMZ pletykaadását keresték, amikor véletlenül meg látták A szomszéd szörnye mindig zöldebb című műsort, abban pedig saját magukat, valamint Clawdeen bátyját, Clawdot és sok más RAD társukat. A Salemben élő szörnyek életébe eddig példátlan betekintést nyújtó filmet elvileg csak úgy adhatta volna le a tévécsatorna, ha elhomályosítja az arcokat, felismerhetetlenné teszi a házaikat, és nem hozza nyilvánosságra a nevüket. Ennek ellenére minden kristálytisztán látszott, ráadásul HD-ben.

Egyetlen homályos folt, egyetlen fekete kocka nélkül. A RAD családok titkait, amelyeket generációkon keresztül féltve óvtak és titkoltak, most az egész város megnézhette a tévében. Így hát Clawdeen ahelyett, hogy a fotózás végét ünnepelte volna egy partin, a saját életének vége elől menekült bicegve a Wolf család rejtekhelyére.

Csütörtök, tizennegyedike az új péntek, tizenharmadika.

Mostanra az arcukkal minden bizonnyal tele volt az internet, az anyag a nagy hírügynökségekhez is tutira eljutott. De nem is ez volt az egészben a legrosszabb, hanem hogy Cleo de Nile, Clawdeen volt legjobb barátnőjének a keze is benne volt a dologban. Több jel is erre utalt.

1. jel: A szomszéd szörnye mindig zöldebb című film Frankie Stein ötlete volt, és a lány ezzel nagyon népszerű lett a RAD-ok között. Ez fenyegette Cleo királynői státuszát, ő pedig minden re képes volt, hogy Frankie-t eltakarítsa az útból.

2. jel: Cleo hátat fordított a RAD-oknak, és hirtelen Bekka Madden puszipajtása lett. Azé a lányé, aki meg akarta semmisíteni Frankie Steint, mert lecsapta a kezéről a pasiját.

3. jel: Cleo nem volt hajlandó szerepelni a filmben. Ez is azt bizonyítja, hogy tudta: a tévéműsor felfedi a RAD-ok titkait.

Nehéz volt elhinni, hogy Cleo képes lenne veszélybe sodorni az egész RAD közösséget, de ahogy azt Clawdeen anyukája mindig mondta: „Az emberek elképzelhetetlen dolgokra vetemednek, ha bizonytalanok, nézd csak meg Heidi Prattset!” Clawdeen mindig kiakadt, amikor az anyja megpróbált menő lenni, és utalásokat tett az aktuális popkultúrára, főleg, ha rosszul tudta a celebek nevét, de Harrietnek egy dologban igaza volt: Cleo a bizonytalansága és félelmei miatt, Heidihez hason lóan, szörnyű lettekre vetemedett.

De akkor is: hogy tehetett ilyet?!

Clawdeen gyorsabban kezdett futni, a mérgét igyekezett az erőfeszítésbe ölni. A kipukkant vízhólyagok korántsem fájtak annyira, mint az, hogy a legjobb barátnője tőrt döfött a hátába. A cipője magas sarka az ázott talajba fúródott, a C kosarak pedig vadul lengtek. Sokkal jobb lett volna Puma cipőben és sportmelltartóban, de Clawdeen abban a pillanatban száműzetésbe kényszerült, hogy kitette a lábát a limóból. Addigra a műsor véget ért, a RAD-ok pedig menekültek.

– Baj lett volna, ha legalább egy-két bőröndöt bepakolunk?! – nyafogott Clawdeen, megkockáztatva ezzel, hogy a szája te lemegy szúnyoggal.

– Baj lett volna, ha nem szerepelsz a tévében? – vágott vissza Don. A kitűnő tanulónak, mint mindig, most is igaza volt.

– Nem gondoltam volna, hogy átvernek!

– Pedig kitalálhattad volna!

– Clawd is szerepelt a filmben! – vágta rá Clawdeen lel-kiismeret-furdalás nélkül. Don képtelen lett volna haragudni Clawdra, a legidősebb fiúra.

– Csak azért, hogy rád vigyázzak – jegyezte meg lihegve Clawd. Az amerikaifoci-sztárnak a sprint jobban feküdt, mint a hosszútáv. – Hogy vigyázzak, nehogy csapdába sétálj!

– Na, és mesélj! Jól sikerült? – cikizte Howie.

Clawd játékosan karba bokszolta az öccsét, Howie pedig visszacsapott.

Clawdeennak máris hiányoztak a barátnői. A pletykálások, a hasizomedző nevetések, a ruhacserélések, a haj festéssel egy bekötött pizsamapartik, a körömlakkversenyek és a profi gyantáztatások a wellnessben.

Dühében a levegőbe csapott, és még gyorsabban kezdett rohanni. Minden talpa alatt roppanó ág egy-egy begyöpösödött agyú normi gerince volt. Miattuk kellett menekülniük az ott honukból. Miattuk nem volt több internet és tévé. Miattuk nem kocoghatott többet a folyóparton Lagoona tuti zeneválogatására. Bujkálni kényszerült, rettegésben kellett élnie. Még jobban rákapcsolt. Ropp! Ropp! Ropp!

Riadt madarak reppentek fel a fák közül, rémült rágcsálók ugrottak vissza az odúikba. A fák susogtak.

Ekkor feltűnt előttük a tisztás. Az anyjuk, Harriet már biztosan ott vár rájuk, aggódva irányítja majd őket a biztonságot jelentő házba.

– Lehet, hogy inkább fognunk kellene anyát, és vissza kellene mennünk – próbálkozott Clawdeen. – Talán itt az ideje, hogy kiálljunk magunkért, és ne féljünk, mint…

– Nem félünk! – bizonygatta Howie. – De apa ránk bízta, hogy megvédjünk téged és anyát, amíg ő nincs itthon. Ennyi.

Clawdeen elhúzta a száját. Újra a régi lemez: a fiúknak meg kell védeniük a lányokat. Csakhogy ez a lány nem akarta, hogy megvédjék! Ez a lány vissza akart menni, és felelősségre akarta vonni Cleót. Meg akarta nézni az e-mailjeit, hogy válaszolt-e valaki a meghívóra, amiket szétküldött a tizenhatodik szülinapi bulijára. És le akart tusolni jó, forró vízzel.

– Ti maradjatok anyával, én visszamegyek – akaratoskodott Clawdeen.

– Nem! – vágta rá Clawd. – Egy falka vagyunk, a falka pedig…

– …mindig összetart – fejezték be a mondatot mind, egyszerre, gúnyos hangon.

– Gyerünk tovább! – parancsolt Clawd. – Mindjárt ott vagyunk.

Clawdeen az ajkába harapott, de engedelmeskedett. A türelme azonban fogytán volt, ahogy a sarkán a bőr is. Ne őt akarják megvédeni! Mi lesz az otthonukkal?! A jogaikkal? A szabadságukkal? Azok sokkal inkább védelemre szorultak, mint ő.

Harriet kisportolt alakja megjelent előttük a távolban. A nő, mint mindig, sürgetően intett a gyermekeinek. Clawdeen meggyorsította ugyan a lépteit, de a küzdj-vagy-menekülj ösztön „futás” része még nem jött természetesen. Ő meg akarta vetni a lábát, és harcolni akart! Miért ne tette volna? Néhány hét múlva tizenhat éves lesz, túl öreg már ahhoz, hogy vakon kövesse a falkát. Ideje volt kézbe vennie a saját életének irányítását. Ideje, hogy megmutassa a családnak: ő több, mint egy csillogó bunda!

Ideje volt kilépni a bátyjai lába nyomából.